Szabadkőművesség

Szabadkőművesség. Mindenki hallott már róla, szinte mindenki találkozott már vele különböző formákban. A legtöbb embernek nyilvánvalóan véleménye is van erről a társaságról, amelynek valódi arcát azonban kevesen ismerik, miközben bizonyára meglehetősen sokan hosszú időn át tudnának beszélni róla – pozitív és negatív értelemben egyaránt. A vélemények, ha az összképet nézzük, elsősorban negatívak, ami egy olyan, évszázadok óta tartó „hadjáratnak” köszönhető, mely nem megalapozott tudáson, kutatáson, megismerésen alapul – ezt inkább az ismeretlentől, a „titkos társaságtól” való félelem határozza meg. Alapvető emberi érzés, reakció az, ha félünk az ismeretlentől. Ezt mindannyian tudjuk, érezzük, s valahogy így lehet a szabadkőművességgel is; pedig az nincs fényévekre tőlünk, a szabadkőművesek köztünk járnak, és emberek, adott esetben magyar emberek alkotják ezt a közösséget is. Kétségtelen, hogy a „titok” szó az egyik leggyakoribb, ami elhangzik a szabadkőművességgel kapcsolatosan, bővebben az, hogy egy titkos társaságról van szó. Azonban mitől lenne titkos társaság a szabadkőművesség, amikor gyakorlatilag minden hozzáférhető vele kapcsolatosan? Bármi elolvasható, megtudható róla, és ezt a modern technika még egyszerűbbé teszi, csupán venni kell a fáradságot, ami – tudjuk – igen nehéz. Fáradságos dolog bejutni a közösségbe, ez sem titok, mint ahogyan nincs is olyan titok, amit itt leírhatnánk, amiről képet tehetnénk föl honlapunkra, vagy amely egy link mögött rejtőzve megtekinthető, netán meghallgatható volna. A titok a közösségben, a közösség és az egyén viszonyában rejlik. És abban, hogy az, aki részese lesz a szabadkőművességnek, olyan dolgokat él át, melyeket elsősorban a baráti szeretet - elsősorban a szeretet irányít.

A kőművességben is emberek vannak, ez közhely, de így van. Nem abban rejlik a titok, hogy köztünk kizárólag olyanok állnak, akik tökéletesek volnának, mert tudjuk, hogy ez nincs így, s ha valaki így gondolja, így tekint magára, az áll tőlünk a legtávolabb. Ő valószínűleg soha nem lehet szabadkőműves. Azonban azt igazán értékeljük, ha valaki a tökéletességre tör, s azért igyekszik, azon munkálkodik, hogy ő maga, és az ő munkája, szorgalma, igyekezete által a környezete is tökéletesedjék. Bizonyára rengeteg olyan közösség, klub, társaság van, melyet nem illetnek azokkal a jelzőkkel, amelyekkel a szabadkőművességet, holott sokkal szűkebb körben tevékenykedik, és feltehetőleg van olyan zárt közösség, melynek szabályai sokkalta szigorúbbak, mint a mieink. Mégis támadások sorozata érte a szabadkőművességet tevékenysége miatt, ami elsősorban talán annak köszönhető, hogy tagjai döntik el, kit engednek soraik közé. Zárt rendszerben működő közösség ez, melynek önálló szabályai lehetővé teszik, hogy csak az arra érdemeseket vegye fel tagjai közé. A szabadkőművességben az egyik legfontosabb, hogy sosem osztályok alapján válogat, esetleg vagyoni helyzet alapján. A közösség első körben meggyőződik róla, hogy a jelentkező érdemes-e arra, hogy a társaságba lépjen erkölcsi, morális, emberi értelemben – bőrszínre, vagyoni állásra, társadalmi helyzetre való megkülönböztetés nélkül.

1919-ben, mely a modernkori kőművesség első betiltásának időpontja Magyarországon, több mint tízezer szabadkőműves tevékenykedett az országban, s ezt azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mivel gyakran kiemelik, hogy olyan személyek tartoztak ez idáig a kőműves kötelékbe, mint Andrássy Gyula, Türr István, Liszt Ferenc, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Hubay Jenő, és még lehetne sorolni. Azonban abból a számból, amit az imént kiemeltünk, kitűnik, hogy a neves, nagy művészek, politikusok, közéleti személyiségek mellett ezrével voltak olyanok, akik „átlagemberként” tevékenykedtek mint kőműves, mint magyar állampolgár. És Ady Endre, Liszt Ferenc, vagy épp Andrássy Gyula mellett ugyanúgy dolgoztak, alkottak, nem is jelentéktelen dolgokat. Szabadkőművesként fontosnak tartjuk, hogy a nevük ugyanúgy fent maradjon, mint azoké, akikre annyian büszkék, s így mi magunk is természetesen – azonban nem szabad, hogy feledésbe merüljön bárki is, hiszen mivel is volna kevesebb az az ember, akit ugyan nem őriznek a lexikonok, de évtizedeken át küzdött a betegekért orvosként, a mozgássérültekért ápolóként?

A Deák Ferencz, a Testvériségez páholy honlapja nem csak azt tűzi ki célul, hogy a szabadkőművességről olyan általános dolgokat mondjon el vagy épp mutasson meg, melyek netán más honlapokon is megtalálhatók, hanem azt is, hogy különleges dolgokat; így például a páholy történetét, hányattatásait, sikereit mutassa be, mely emberek, magyar emberek és persze szabadkőművesek története is egyben.